2014. június 8., vasárnap

P betűs lecke - Pünkösd feldolgozása Bibliaórán / hittanórán

Pünkösdi feladatokat próbáltam keresni magyar oldalakon. Bibliaórára, hittanórára valót. Nem túl sokat találtam... Ezért is írom le, végül is hogyan tanultunk Pünkösdről.

A 2-3 éves bibliaköröseimhez készültem, itt megosztom róluk készült fényképekkel, amiket jónak találtam az ő korosztályukhoz. Ma csak ketten voltak, így boldogultam velük egyedül. Ha többen vannak, kell segítő!

Kezdésként elénekeltük a korábban már tanult kis éneket: Ki teremtette ezt a világot?

Először egy tojást vizsgáltunk meg. Feltörve megállapítottuk, hogy 3 részből áll: héj, fehérje, sárgája. Itt visszautaltam arra, hogy Atyánk, Istenünk teremtette a világot. Fia, Jézus halt meg értünk a kereszten, és a Szent Szellem az, akit elküldött hozzánk Jézus maga helyett.
Egy jópofa blogbejegyzésből tanultakat alkalmazva megbeszéltük, hogy az nagyon rossz, ha anya elmegy otthonról. De ha maga helyett hazaküldi apát, vagy valaki kedves ismerőst, az megvigasztal minket. Így küldte el Jézus is a Szent Szellemet.




Következő feladatként elővettük az Arany ABC Pp betűjét (most csak a hátlappal foglalkoztunk), megneveztük a betűket:

P mint Pálmi és
p mint pünkösd

Majd sorban megneveztük és bekarikáztuk a rajzokat. Mindig próbálom figyelni, hogy az óramutató kettesétől visszafelé induljnak. Így már kicsi korukban megszokják a jó írásmódot...

Tüzet/lángot is festettünk. Az eredeti ötlet salátacentrifugával dolgozik - na, ez kétévesekkel érdekes lett volna. Szóval mi csak "ecsettel" dolgoztunk. Megmutattam, hogy mit képzelek el (széthúztam a festékpöttyöket fülpiszkálóval), aztán ők nagyon lelkesen munkához is láttak:





Lángnyelves fejdíszt is készítettünk - amit egyikük sem volt hajlandó felvenni:-( Szerencsére közben érkezett két látogatónk, akik nagy örömmel készítettek maguknak fejdíszt, és kérés nélkül fel is tették :-) Az előkészítő képeket is megosztom veletek: 





 






A Szent Szellem galamb formájában szállt le a bemerítkező Jézusra - ráadásul a Ki teremtette... énekben is van madárka -, szóval galambot is készítettünk (főleg én, ők inkább csak nézték...). Megmutattuk a főbb testrészeit, és bevágtuk a farktollakat. Aztán röptették őket lelkesen :-) 





Persze közben volt játszás is, mert ennyit "együltükben" nem csináltak volna meg :-)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése