A következő címkéjű bejegyzések mutatása: i betű. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: i betű. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. október 25., péntek

I betűs lecke

I mint Imi, és i mint imádság
Ének: "Imádkozz minden reggel..."  és "Indul már a vonat"

Csukott szemmel vettek ki a vödörből egy-egy tárgyat, kitapogatták, majd szemnyitás után nagy örömmel summázták, hogy eltalálták. Természetesen mindegyik i betűvel kezdődött...


A vonatos dalhoz készítettem évekkel ezelőtt egy powerpointot. Sokszor néztük már korábban is, de most is többször is végiglapoztuk. Élvezik, hogy anya énekli :-)

Az imádsághoz pedig jó alap az Úrtól tanult imádság. Ehhez is van egy vetítőprogram, amit közösen olvashattok.

2013. március 7., csütörtök

Hogyan használjam???


Néhány ötlet a sok közül, hogyan alkalmazhatjuk az ARANY ABC-t.

Természetesen a gyerekek kora és száma is befolyásolja, hogy milyen módszert használjunk. A kicsik talán még nem tudnak olvasni, de a betűk már vonzóak számukra, és a képhez kapcsolva könnyebben memorizálnak. 



Először olvassuk el többször az Igeverset érthetően, jól hangsúlyozva! Ha van benne olyan szó, amit még nem ismernek, magyarázzuk el röviden! Majd beszélgessünk a Bibliaversről, mit is jelent ez nekem, nekünk! Ebből az aranymondásból kiindulva elmondhatunk saját életünkből olyan megtapasztalásainkat, amelyek élő példák a gyermekeinknek. Megbeszélhetünk egy olyan történetet a Bibliából, aminek az üzenete kapcsolódik ehhez a vershez. Ezután ismételjük a Bibliaverset együtt, letakarhatunk egy-két szavát, és gyakoroljuk addig, amíg mindenki jól tudja, végül már elmondhatjuk egyenként. 

Imádkozásunk alapjául is szolgálhat.

Énekeljünk olyan énekeket, amelyek elmélyítik a vers mondanivalóját!